Amphilophus labiatum
Nagyon sokan ismerjük a nevét, de maga a faj csak ritkán kerül elénk, igazoltan tiszta vérvonalból. Hosszú éveken keresztül tenyésztettük idehaza ezeket a "sárga" halakat, de többnyire azokat a halakat nevezte el az akvarista társadalom labiatumnak, ami már "citrinellumnak" se állta meg a helyét.
Ezért is volt lehetséges az, hogy korábban citrinellumként dédelgetett halunk, mely nagyon emlékeztetett a faj igazijára, vastagabb ajkú, hosszúkás fejű utódokkal is meg tudott lepni.
A 2000-es években, és az azt követő években, az összes labiatumként tartott hazai akváriumi hal citrinellumnak lett vásárolva fiatalon korábban, esetleg annak "labiátumosodott" utódait lehetett már labiatumként megvásárolni, kereskedésekből, hobbi tenyésztőktől. Egy ideig a hobbiban a státuszét elég nehéz volt meghatározni, többnyire a gazdájára, tenyésztőjére kellett hagyatkoznunk, hogy ő minek nevezte. Ha egyet értettünk vele, ha nem.
Közismert neve az amerikai kollégák körében és mostanra már az egész világon elterjedt red devil, azaz vörös ördög. A keverék halak tekintetében a temperamentumával rá is szolgál a nevére, elég vehemens, indulatos, erősen területvédő, de mint szinte az összes Amphilophus fiatalon elég ijedős, félénk. Ahogy telik az idő, úgy lesz egyre bátrabb, egyre tipikusabban Amphilophus, amitől nekem ez a genus igazi kedvencemmé vált.
Első labiatumaim egy hobbitenyésztőtől származtak. Öt darab halat vettem, hegyes fejű, sárga-fehér tarka halak voltak. 1400 literes társas medencében is alig tűrtek meg egymást. Hamar el is vesztettem a két legkisebbet. A megmaradt 3 hal mindegyike hím lett, ezért csak egyet tartottam meg a végén, ami 20 centisen már sokkal inkább emlékeztetett citrinellumra.
Mutatós hal volt, de nem az amit szerettem volna. Így miután itthon soha nem lett igazán "menő" a faj (amúgy a genus sem), nem is került elő később sem egyetlen valamire való labiatum.
Mígnem 2015 nyarán váratlan lehetőségem adódott: az USA-ból, Jeff Rappstól származó, de már első német szaporulatból származó halakat rendelhettünk Tunner Zolival. A készlezten lévő összes f1 Lago Nicaragua labiatumot megvásároltuk.
A korábbi sok-sok hibrid után, a Nicaragua f1 minőség nagy előre lépés volt számomra, amire nagyon büszke voltam, és vagyok is.
A labiatum egy nagyon izgalmas hal. A genusban e fajt vizsgálják a leggyakrabban a citrinellus mellett. Rengeteg tanulmány, és irodalom után is sok mítoszt rejt még e faj.
A faj nagy szakértői közt olyan nevek vannak, mint Willem Hejins, vagy a német Axel Meyer biológus kutató, aki a teljes genus történetét nagy odaadással kutatja.
Közép-amerikából származik, a legnagyobb, és legöregebb tavakból, ami nem más mint a több mint fél milló éves Nicargua- és Managua-tó. Nikaraguában több krátertó is van, ezek között az Apoyeque ami a legfiatalabb. 1800 éve megtörtént kitörés után alakult ki, melynek kráterét esővíz töltötte fel.
Érdekes adat, hogy az Apoyeque tavat (is) a két öreg tóból származó halak népesítik be, amit genetikai vizsgálatok bizonyítanak. A genetikai különbségek, és mutációk megmutatták, hogy az Apoyeque tó Amphilophusai körülbelül egy évszázados múltra tekintenek vissza, ami azt jelenti, hogy a halak 1900 körül kerülhettek az Apoyeque tóba. A hogyan is egy érdekes felvetés, ugyanis az Apoyeque tó felszínét csak 1200 méteres kráterbe ereszkedéssel lehet elérni, más vizes összeköttetés a tavak közt nincs.
Németországi Konstancz egyetem biológusa, Axel Meyer és kutatótársai ezt kutatják, az "Angelina Jolie project" néven elhíresült munkájukban. Meyerék genetikai kutatása kimutatta, hogy mindössze 6 db gén felelős a megvastagodott száj, a fej alakjának különbségéért. Egyes gének a száj megvastagodott alakjáért, más gének a porc fejlődését szabályozza.
Az Amphilophus genusban egyedülálló ez a módosulás. Több mint 20 faj tartozik ide, de csak egyetlen egy növesztett ilyen vastag ajkakat. A módosulás oka az alkalmazkodásban keresendő. A tanulmányuk szerint, a sziklák repedésére rápasszírozva a szájukat, eltömítve azt, könnyedén szippantják ki a rákokat a kishalakat. Érdekesség Meyerék kutatásában, hogy a tavak labiatusai így elszeparáltan is hasonlóan mutálódnak, bár különbségek adódnak így is. Ezen különbségek a fogak alakjában mutatkozik meg leginkább.
További különbség lehet egyes kutatók szerint az ajkak megvastagodásának mértéke is. A legtöbb akvarista ezzel a tézissel egyet is ért, miszerint táplálkozási szokásaik miatt lehet különböző mértékben szükség a megvastagodásra. Bizonyos nézetek szerint ez az ok ami miatt egyedülálló tulajdonságukat akváriumi körülmények közt el is veszítik.
Az ajkak méretének változásainak miértjét, mikéntjét 2020-ig számomra nem is volt lehetőségem megatpaszalni. Az akváriumban tartott már igazi labiatumaim egy részének nyílvánvalóan meghatározó jellegzetességű ajkai voltak, aminek mérete és aránya a hal fejlődésével már nem volt jellegzetes. A nagyobb halak ajka már szinte teljesen átlagos volt. 2020 nyarán Tunner Zoli labiátumi kiérdemelték végre a kerti tavi nyaralást. A nyár végi lehalászás aztán megdöbbentett minket. A tóba bekerülő átlagos ajakkal rendelkező labiátumok a nyár végére hatalmas ajkakat növesztettek. Meyerék tanulmányában említett táplálkozási szokások a tóban nem voltak, az etetés ugyan úgy zajlott, mit akváriumban, mégis megtörtént az ajkak megvastagodása. Akváriumba kerülés után lassacskánt újra lecsökkent az ajkak mérete. Tehát leginkább nem az etetés, a táplálkozási szokások, sokkal inkább a környezeti körülményektől függ a jellegzetesség megjelenése. Legalábbis a hobbi keretein belűl biztosan.
 
Tunner Zoli labiátumai tavi tartás után
A labiatumok akváriumi története viszonylag az egész világon egyforma, és emlékeztet a citrinellum történetére, sőt, gyakorlatilag közös szerepet játszanak mai képük kialakulásában. A vadon élő labiatumok közt megtalálható az Amphilophusokra jellemző csíkos példányok, és a xantorisztikus változat. Ám jelentősen nagyobb variácóban, és erős színezetben. A sárgától a pirosig, a fekete vagy a fehér foltozottság, vagy ezek kombinációja is megjelenik. Korábban, a kereskedelemben, hogy optikailag vonzóbb, eladhatóbb legyen sok esetben kevertek össze labiatumot citrinellummal. Ez az oka annak, hogy azonos sorsra jutottak, és később alig találni tiszta példányt.
Ahogyan a citrinellum esetében nem könnyű meghatározni a tisztaságot, úgy a labiatumnál se. Ha elfogadjuk a feltételezést, hogy az étkezési szokásaik miatt más mértékben alakul a száj mérete, illetve ha azt is elfogadjuk, hogy akváriumi körülmények közt elveszíti ezt az adottságot, akkor a száj mérete nem lehet támpont a faj tiszta mivoltának meghatározásában.
Ezért nekem egyetlen megtántoríthatatlan álláspontom alakult ki e témában: csak és kizárólag biztos helyről származó labiatumokkal foglalkozok, melyek egyértelműen hordozzák a fajra jellemző összes jegyet. Ha ilyen forrás nem lenne, nem is próbálnék más halakkal semmilyen projektbe kezdeni.
Mint korábban említettem, ebben igen nagy szerencse ért a 10 darab nicaraguai labiatummal.
Az élőhelyeket tekintve, egyik legjelentősebb a Lago de Nicaragua, azaz a Nicaragua tó. Latin-Amerika harmadik legnagyobb tava, mely tizennégyszer nagyobb a Balatonnál. A Karib-tengerrel a San Juan, a Managuával a Tipitapa folyó köti össze közvetlen. A Nicaragua tó vize hasonlóan a Managua tóhoz, erősen szennyezett, a latin-Amerikára jellemző, tisztítatlan szennyvíz miatt.
A Managua tó, melynek indián neve a gyönyörűen csengő Xolotlán, a kisebbik öreg tó Nicaraguában. Eredete ugyan úgy tektonikus. Szennyezettsége jelentősen erősebb, melyhez a Kodak cég nagy mennyiségű higannyal "járult" hozzá. A Managua a kisebbik öreg tó, de így is 65 km hosszú, és 25 km széles tóról beszélünk, melynek legnagyobb mélysége 20 méter.
A Tóba beér egy földnyelv, félsziget, melyen két tektonikus tó is létezik. Ezek közt az egyik, a már fentebb említett Apoyoque, és a Laguna de Xiloá. Mindkét tó jelentős a genust tekintve, illetve vannak fajok, melyek önállóan képviselik a tavakat. Ilyen a xiloaensis, mely nevére utalóan, csak a xiloában található meg.
A Masaya és az Apoyo, a két nagy tó közt található. Az Apoyoban megint csak van önálló faj, mely csak ott él: a legnagyobb testű a genus képviselői közt- a chancho. Neve spanyolul találóan kandisznót jelent.
A Nicaraguától délre esik a Laguna de Arenal, melyről csak ritkán esik szó az akvarisztikában.
A labiatum is, mint sok más dél- és közép-amerikai sügér elszaporodott másfelé is. Észak amerikai kontinens déli részén gyakran találkozhatnak helyi horgászok a labiatummal. Jelentős populációja alakult ki Havaii édesvizeinek némelyikében. Erről netes források is tanúskodnak. Ázsiában is lehet red devilre horgászni több tóban is.
Ázsiában vannak élmény tavak, melyekbe direkt telepítenek nagytestű trópusi halakat, főleg olyanokat, melyek az akvarisztikában is népszerűek. De az észak-amerikai kontinens labiatumai, többnyire az akvaristák "jóvoltából" találtak szabad útra. Ínvazív, jól alkalmazkodik a helyi viszonyokhoz, és könnyen szaporodik. Habitusának köszönhetően könnyedén megvédi ivadékait.
Érdekességként említem, hogy a tengeri akvaristákat megpróbálták becsapni, ugyanis él a tengerben egy faj, mely megszólalásig hasonlít rá. De a labiatus semennyire nem tolerálja a sós vizet, brak-vízben sem marad meg sokáig, így a tengeri akvaristák védve vannak a labiatumtól.
Mi, édesvízi akvaristák sem vagyunk védve. Sajnos nagyon nagy százalékban hibrid labiatumaink vannak, voltak. Sok esetben nagyon szépek, ránézésre senki nem mondaná meg, hogy egy keverék hal. A szaporulat már viszont árulkodó lehet. Gyakorlati tapasztalat, hogy az ilyen halak javarészt olyan utódokat reprodukálnak, melyek közt alakra is is jelentős az eltérés. Az ivadékok egy része inkább labiatum, más része meg citrinellum. Egy része pedig sehova sem tartozik. A citrinellumos közös akvarisztikai történelmük miatt, akár papagájsügéres nyomokat is felfedezhetünk az ivadékok közt.
Remélem, ez a hibrides keszekuszaság, ha évek alatt is, de teljesen megoldódik majd. A labiatum esetében talán könnyebben mint a citromnál.
De nézzük, mire számíthatunk egy labiatumnál, akváriumi körülmények közt! Az olyan hobbistáknak akik szeretik a genust, a nagytestű sügéreket, annak a labiátum kötelező faj. Sokáig azt gondoltam, hogy agresszió skálán igencsak a csúcs közelében jár. De ez leginkább a keverékekre volt igaz. A tiszta vonalból származó labiátumok semmivel se rosszabbak közép-amerikai sügértársaiknál, sőt! Meg merem kockáztatni azt az állítást, hogy genuszában egy kellemes csalódás. Mindig cívódik, folytonm osgésban tartja magát, és akváriumi társait, de nem kegyetlenkedik. De csak párban ő sem tartható anélkül, hogy ne tenne kárt a nőstényében. Erősen területvédő, szapora faj.
Méretét tekintve is a nagyobb Amphilophusok közé sorolható, szájában erős fogakkal, ez így viszonylag aggodalomra okot adó párosítás. Méretének nem megfelelő körülmények közt, helytelen társításban ez bizony a társhalak életébe is kerülhet. Ennek megfelelően a minimum 800 literes társas akváriumot kell megcéloznunk, de persze lehetőség szerint ettől nagyobbra törekedjünk. Társítani nem lehetetlen, de bizony nem való mindenki mellé. Genuson kívűl keressünk társhalakat, mert minden szóbajöhető amphilophussal tartottam őket, de állandóan összeívtak, ezzel teljesen felesleges stressz keletkezik az akváriumban.
A szexálás a fiatal halaknál nem könnyű, de az örök érvényű szabály náluk is működik. Az ivarnyílások összehasonlításával megkülönböztethetőek. Viszonylag hamar ivaréretté válnak, ilyenkor is már látszik némi különbség. A hímek itt is zömökebbek, erősebbek, nagyobbak. A homlokukon ők is erősebb búbot növeszthetnek, bár nem minden esetben, és nem is akkorát mint például a citrinellum.
Színük is a xanthorisztikus Amphilophusokra jellemzően változhat. A szürke csíkostól -ami igen ritka dolog az akvarisztikában, főleg egész életükre csíkosan maradó- egészen a vörösig. Fehérrel, feketével tarkán léteznek. A legjellemzőbb a narancs, világos narancs, erősebb citromsárga, és ezek fehér agy fekete foltokkal. De azt gondolom, hogy akár egész életükben hajlandóak némi színváltásra, ha jelentősen változnak a körülmények.
Alakra a kifejlett hal magas, oldalról lapított. Feje hosszúkásabb, a fej nem emelkedik olyan meredeken mint a midas csoport legtöbb tagjának. Szája megvastagodott, aminek mértéke a fentebb írtak szerint változó lehet.
Táplálkozásukat tekintve ragadozó, akváriumi etetésüket ehhez igazítsuk. Kerüljük a vörös húst, mint például a marhaszívet, amivel teljesen tévesen, mégis gyakran etetnek.
Tenyésztésük csak akkor okoz gondot, ha nem megfelelő méretű akváriumban tartjuk őket. Ha ez nem probléma, akkor akár társas akváriumban is leívnak. Nagyszámú ikrát raknak jól védhető helyekre, cserepekbe, lapos kövekre, melyet a nőstény őriz. Elúszást követően sem okoz problémát a faj. A bevált módszerekkel felnevelhetőek. Artemia, később apróra vágott tubifex, majd a jó minőségű száraz eledelek. A kifejlett méret egy hím esetében a 40 centiméter is lehet.
Végszóként, nem tudok mást mondani, hogy bár már sokan kipróbáltuk a faj ilyen olyan tisztaságú képviselőjét, mégse terjedt el igazán. Oka egyértelműen a domináns viselkedés, és a nagy méret lehet. Kissé mostohán, kommersz fajként kezelik legtöbben, de nem az! A közép amerikai sügérek java, gondoskodás nélkül kiveszik az országból, az akvarisztikából. A labiatumra ez fokozottan igaz a felmerülő érthetetlen érdektelenség miat. Ezért azt hiszem nagyobb odafigyelést érdemel a faj. Remélem a bekerült nicaraguai csapat, és a már meglévő első szaporulat garanciajegy a hosszú jelenlétre, és még többen tartjuk ezt a csodás, és rejtélyes halat!
Bakos Péter
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
