Bakos Péter cikke

 

Hoplarchus psittacus

 

 

 

Emlékszem, egy napon felhívott egy hobbi társam, hogy mi a véleményem a Hoplarchus psittacusról, ismerem e, tudok e szerezni.  Én csak lestem, hogy vajon melyik is lehet az a hal. Őszintén azt kellett neki válaszolnom, hogy ne haragudj, de nem tudok róla semmit sem mondani. Eltelt nem egészen egy év, és egy importőr barátom listáján ott látom a faj nevét. Azonnal lecsaptam a lehetőségre, és a listán szereplő egyetlen vadonfogott párt megrendeltem.

Egyenesen Kolumbiából érkeztek meg 2009 decemberében. Nagyon rosszul csomagolták a kolumbiai importőrök, ezért a megérkezéskor rögtön átvett halak nagyon rossz állapotban voltak. A vizük teljesen áthűlve, szemük beopálosodva, és látszólag össze-össze vesztek utazás alatt. Hosszú akklimatizálás után beraktam őket a helyükre, majd kb 3-4 napig színüket sem láttam, annyira meg voltak rémülve. Mire előkerültek, már szépen kezdtek helyrejönni. Újra kékek voltak, a szemükön az opálosodás elmúlt, és még elég bátortalanul, de csak-csak beúszták a 700 literes, különféle fiatal aequidensekkel társított medencét.

A psittacusok 14-17 centisek voltak, akkor talán a legnagyobbak az akváriumban, így viszonylag napról napra bátrabban viselkedtek. Az egyetlen aggodalmam az etetés volt, hiszen bármit kínáltam, nem fogadták el. A fagyasztott halfilét nyögve nyelték, egy kicsit jobban a fagyasztott halat, de így is nagyon keveset ettek. Sok  idő elteltével azonban egyik napról a másikra rendesen enni kezdtek. Ennek következtében nagyon hamar teljesen összekapták magukat, megszépültek. A színük, az úszók, mindenük helyrejött, és növekedésnek indultak. 

 

 

Beilleszkedő psittacusok

 

Kb. másfél év múlva újra érkezett pár darab fiatal psittacus, ugyancsak vadon fogott állatok voltak. Az importőr barátom üzletébe érkeztek, és én szerettem volna egy új párt választani a csapatból de szerencsétlenségemre egynemű halak jöttek. A 8-10 hal mindegyike nőstény volt, így még egy párt nem tudtam összehozni. És hogy ez mennyire szerencse, vagy épp az ellenkezője?

2012-es év volt az, mikor úgy döntöttem, hogy a már 25-30 centisre nőtt párt reprodukálásra bírom. Ekkor már társas akváriumban többször is mutatták annak jelét, hogy nem kell sokat könyörögni majd nekik. Ennek érdekében berendeztem egy önálló akváriumot nekik. Fával, lapos kövekkel, élő növényekkel gazdagon. A halaknak egyből megtetszett a hely, és majd egy hétig bizakodó is voltam. Míg egy napon a nőstény menekülni kezdett a hím elől, aki vérszemet kapva egyre vadabbul űzte a nőstényt. Ezért ezt a projektet megszakítottam, és társasba kötöttek ki megint. Társasban újra szerelem lett, de ikrázásra nem került sor, az tisztán látszott, hogy zavarja őket a többi hal, ezért most nem őket raktam el, hanem fokozatosan csökkentettem a társhalak számát nullára. Sokáig úgy tűnt, bevállhat, de a pár újra szétment, de ekkor a hím már nagyon agresszív volt a rettegő nősténnyel.

 

   

 

Az első pár első szaporítási projectje                                                                                    

 

Nem is próbáltam őket társasba rakni, hanem egyből a már a közép amerikai fajoknál bevált rácsos módszerrel próbálkoztam. A hím agressziója nem szűnt, de a nőstény érdeklődése megnőtt. Annyira hogy a tojócsöve is megjelent. De minden összeengedéskor a hím agressziója került előtérbe a szaporodni vágyás helyett. Így nem maradt más ötletem, mint továbbra is a rácsos módszer, míg meg nem szokja nőstényét újra. A nőstény folyamatosan kellette magát, a hím maradt agresszív továbbra is. Ez így ment hónapokon át, míg egy alkalommal a nőstény a rács felett átugorva a hím mellé nem került. Ezt a hím a viszonylag kis helyen hamar a nőstény elpusztításával jutalmazta. Erre nem is kellett sok idő, kb 2 óra. Ennyi ideig nem voltam az akvárium elött ebben az időben. Teljesen elkeseredtem. Annyira hogy a hímet Tunner Zolinak-aki egy igen jóérzékű akvarista, nem mellesleg nagyon jó barátom- oda is adtam. Látni se akartam ezt a megvadult halat, akit már társítan se nagyon tudtam. Reméltem Zolinál, és a nagy dögjei közt magára talál, de pár hónap múlva vissza is adta: nála is minden halat űzött. Ezután az ide-oda pakolás időszaka következett.  MIkor valamelyik akváriumba már beszokott, és hatalmaskodni kezdett, átkerült egy másik akváriumba. Ez így ment elég hosszan. Kicsit talán mostohává váltam vele.

1013 első felében egy barátomtól elhoztam egy psittacust. Tudtam, hogy nőstények, hiszen korábban megvizsgáltam mindet, ami addig bejött az országba. Ezt a nőstényt, ugyan csak a hím agressziv mivolta végett, a rácsos módszerrel mutattam be neki. Ezuttal arra is ügyelve, hogy véletlenül se történhessen semmi probléma. Ez egy jóval erősebb jellemű, és erősebb fizikumú nőstény volt mint a korábbi.  Meglepően hamar, kb 1-1,5 hét múlva a hím teljesen elfogadta a nőstényt.  Társas akváriumban engedtem őket össze, ahol már párként viselkedtek, és ki is választottak egy sarkot, amit a nőstény kitakarított, a hím pedig őrzött, de ebből a felállásból sem lett ikrázás.  A nőstény remekül kezelte a hím heves vérmérsékletét, hamar le is tőrte a szarvát. A hím újra az a határozott, de kedves psittacus lett, mint korábban volt. Nyáron egy 500 literes akváriumot rendeztem be kettőjüknek. De megközelítőleg egy hónap mulva a nőstény érdeklődése itt is menekülésbe fordult. Ekkor már lemondóan döntöttem úgy, hogy nem veszem ki többé a párt, és ezentúl csak társasban tartom őket.Itt viszont nem reméltem ikrázást, de nem szerettem volna ha ez a nőstény is az ívás utáni vágyam áldozata lenne.

 

 

Az új nősténnyel 500 literben

 

Egyszer olvastam egy amerikai akvarista cikkét, amiben ő is elmeséli küzdelmét a szaporításukkal. Neki öt év kellett az ikrázás megtörténtéhez, melyben a nőstényből az ikrákat a hím gyakorlatilag kiverte, alig élte túl az ikrázást. Én nem akartam ezt kockáztatni, akkor inkább rájuk bízom. A cikk szerint az akváriumi ikrázásuk viszonylag ritka esemény, így már én is kezdetem belenyugodni, hogy ebből  a párból nem lesznek utódok. igaz, hogy ez a cikk 1994-ben jelent meg egy amerikai szaklapban. Ott tizenöt év alatt összesen 5 ikrázást említ amerika szerte. Ez ennyi idő alatt nyílván megváltozott már a tartási technológia fejlődése, annak könyebb elérése miatt is.

Eközben a párom boldogan voltak továbbra is párként de már társasban. A nőstény gyönyörűen elérte a hímet méretben, nagyon jól érezték magukat. Fél négyzetméternyi helyet őriztek az akvárium jobb oldalán. A társaik méretükhöz illően választottam meg, mely nem mondható éppen biotópnak. Egy dovii- és egy jaguár pár, egy C. pearsei hím, egy amarillo hím, nicaraguensis nőstény, és két fiatal uropthalmus. Ebben a felállásban 3-4 hónapi társas együttlét után, ősz  közepén, a nőstény egy reggelre leikrázott. Szétszórva, az akvárium fenéküvegére kb. 20 szem ikrát tett le, mely le is penészedett. Ezt a felállást használtam ki. Kicsit átrendeztem a helyüket, hogy a köre kényszerítsem őket. De ők is átrendezték. A követ rend szerint takarítgatták, de újra az akvárium fenekére ikrázott, egy picit több ikrát produkálva. Ez  az ikrázás ugyan kikelt, de megették az ivadékokat. Azt követően nem rendezgettem, kicseréltem a követ egy jóval nagyobb átmérőjűre. Ez sem jött be, megint mellé ikráztak. A következő ikrázás azonban már  a kőre történt, és végre egy sügérhez méltó ikrahalmazzal dicsekedhettek, nagyjából 300 ikrával leptek meg. Ez pár hónappal az első ikrázás után, már 2014-ben. Kiindulva abból, hogy ezt megelőzően kétszer is megették a kikelt ivadékokat, elvettem a követ és egy másik, hasonló adottságú követ tettem be a helyére. Tunner úrral cooperálva, ezúttal rá bíztam a feladatot. De ő sem járt sikerrel. Az ikrák jó része lepenészedett, és a kikelt lárvák is elpusztultak. Ezután még két keltetési kísérlet következett. Egy alkalommal vegyszerrel próbáltunk a penész elejébe menni, majd tanácsokra hallgatva égertoboz, és tebang levél segítségét kértük. Mindhiába. A nagyon kis arányú kelést követően az ivadékok elpusztultak minden alkalommal. 

 

 

2014 nyarán egy új időszámítás kezdődött. Az országos rehabilitációs központban kihelyezett akváriumaim létjogosúltsága megszünt az intézmény területén, így az ott lévő három nagy akváriumaimat hazaköltöztettem. Ezek egyikébe bekerült a psittacus pár is. Hamarosan be is rendezkedtek az egyik sarokban. Nagy területet tartottak, amit még a 40 centis jaguárhímtől is meg tudtak védeni.  HAmarosan ikrázni is kezdtek, de ez alkalommal is több kudarc ért. Előszőr nem termékenyített a hím. Második alkalommal a kikelő lárvákat az utolsó pillantaban tudtam elvenni, de így is már alig volt pár darab. Ezek azonban nem bírták az áthelyezést. Következő alkalommal Akkor ették meg, mikor éppen keltek. A következő két alkalommal már az ikrákat megették. Jó volt, hogy ikráztak, ennek örültem, de nagyon szomorú voltam a folytaólagos és sorozatos kudarcok miatt.

 

 

 

Míg nem 2015 első negyed évében egy ujabb ikrázás történt. Ekkor elhatároztam, hogy ujra keltetni próbálom az ikrákat. Az első 100% kudarc. A második alkalommal penész elleni vegyszerhez nyúltam újra. Emlékeztem a korábbi vegyszeres próbálkozásra, hogy annak milyen következményei lettek, de mégis, egy remélhető kishalfelhő érdekében zet láttam a legjobb megoldásnak. Ez alkalommal jól sült el. Az ikrák legnagyobb része kikelt. Kb 150 kishal.  Most már azon kellett dolgozni, hogy a kikelt kishalak a bomló vegyszernek ne essenek áldozatul. Sűrű, de kis mennyiségű vízcserékkel operáltam. Nagyon hosszú szikzacskós időszak után, majdnem hat teljes napot követően egy délután a kis psittacusok csapatba verődve úszni kezdte. Szív melengető látvány volt. Eddig nem is mertem remélni, hogy valaha ilyet látok majd élőben. PLáne nem nálam. Tekintve az előzményeket...  Aggódtam mert a kikelt ivadékok nagyon nagyon kicsik voltak. Aggódtam, hogy mit tudnak megenni. 

Az elúszásuk idejére már fel voltam készülve egy protogén nevű készítménnyel, aminek az a lényege, hogy stagnáló organizmusok vannak koncentrálva granulátum formában. Ez 48 órán belűl bomlik le és indul életnek. Különböző apró, eleségnek való lény szaporodik el a vízen, amit 24 óránként frissíteni kell. 

 

 

 

Az elúszó kis psittacusokat ezzel indítottam. Továbbá porított speciális nevelő táppal, és a klasszikus tojás sárgájával. Nagyon jól fejlődnek ezen a menűsoron. Pár nap alatt meglepően nagyot nőttek. Hónaposan elérték a bő egy centis méretet. Erre az időszakra azonban már a szelektálódás folyamata is megkezdődött. A nem evő, lassan fejlődő egyedek lassan kikoptak a többiek mellől. A szétnövés igencsak jelentős volt. Voltak már olyan halak, melyek meghaladták az egy centit, miközben a legkisebbek alig voltak nagyobban mint a szikzacskó teljes felszívódásakor voltak.  Ez kb a kikelt állomány 1/3-a volt.

 

Azt hiszem mindenképpen elmondható súlyosabb tévedés nélkül, hogy a legszebb dél-amerikai fajok egyike. Nevében a psittacus egyértelműen utal a papagájra, mely nem érdem nélküli. Kerek feje, nagy szeme, tényleg papagájra emlékeztet. Hasonló küllemre, és ezzel talán a legjobb társhal lehet az Uaru. Továbbá ideális társ lehet a temporalis, és a portalegrensis is. Természetesen több faj is szóba jöhet.

Nagyra növő faj, megközelítőleg 30-35 centi is lehet, egyes estekben még nagyobb is. A természetben  ekkorára ritkán nő meg, de a vadfogott példányok is megnőhetik akváriumi társaik méretét. Színe kék, zöldeskék, benne sötétebb mintázottsággal, mely a felnőtt halakon már csak hangulattól függően látszik hol jobban, hol kevésbé, és van hogy egyáltalán nem. Az ajka alsó fele a torka, a hasa fehér, egyes színváltozatoknál narancsos árnyalattal kisérve. Szeme egy hatalmas fekete gomb, szemgyűrűje vöröses, vagy akár vörös is lehet.

A psittacus egy monomorf faj, tehát nincs ivari dimorfizmus. A hím valamelyest erősebb felépítésű, feje is kicsit robosztusabb, ezt leszámítva szinte teljesen azonos. A nemek megkülönböztetése ezért nagyon nehéz, a faj ismerőinek is komoly kihívás. Főleg a fiatal egyedeknél. A 10 centi környékén lévő, és az az alatti mérettel rendelkezől esetében pedig szinte teljesen lehetetlen.

Élőhelye a felső Orinoco Venezuela és Kolumbia, Rio Negro észak Brazilia továbbá Preto de Eva, Urubu, Jamari.

 

    

A psittacus előfordulása                                                       Rio Urubu                                                                                                            Rio Preto de Eva

 

    

Rio Negro                                                                                                Rio Jamari

  

Ebből kifolyólag szereti a lágyvizet, főleg, hogy nagyrészt vadonfogott importhalak kerülhetnek elő leggyakrabban. Ha lágyvizet nem is biztosítunk neki, a kiváló vízminőséget viszont megkövetelei. Meggyőződésem, hogy szaporításuk is ezért sikerülhetett, mert  a gödi víz minősége valóban kifogástalan. Különböző szakirodalmak szerint, és saját tapasztalatból is  elmondhatom, hogy a tenyésztésük nehéz. 2015-ös szaporulatom volt az első hazai szaporulat, igaz korábban sem hemzsegtek a psittacusok a magyar akvaristák körében, de azért akadt néhány egyed.

Mindenevők, rákok, kishalak, férgek, rovarok mellett étrendjükben a növényi eredetű táplálék is megjelenik. Mint minden halnál, főleg dél-amerikai fajoknál, az elhízás veszélyes lehet. Igaz, saját példányaimnál az elhízás esélyének nyoma sem volt.

Ivarérettségüket elég későn érik el, ikrázni még ettől is később kezdenek el. Nálam a hím kb 5 évesen szaporodott, a nőstény 3,5-4 éves lehetett az első ikrázás alkalmával. A fentebb említett amerikai akvarista psittacusai is 5 évesen szaporodtak előszőr.

Mérsékelten savas, 5,5.6-os ph mellett alacsony nk fokú vízben a legideálisabb a tartása, tenyésztése. Ennek kicsit ellentmond, hogy nálam budapesti csapvízben is ikráztak, ami kb 7-7,5 ph és mérsékelten kemény. Szereti a magasabb hőmérsékleti tartományt, az első ikrázásra 33 fokos vízben került sor. 

Habitusa, jelleme nagyon szeretetre méltó, szerintem kiemelkedő szinte minden amerikai közül. Láthatóan nagyon intelligens. A nap teljes tartományában kommunikál az akváriumi társaival, és kifele is.  Már már zavarbaejtően figyeli az akváriumon túli életet. Hatalmas szemének köszönhetően, szinte szavak nélkül beszél. 

Az akváriumban domináns, erős jellem. Nagyon bátran viselkedik a középamerikai sügerek közt, és nagyon kedves a szelídebb fajokkal rendezett biotópban. A felnőtt párom, középamerikai sügérekkel van egy akváriumban. Gyakorlatilag a pár az akvárium főnöke. A társaik friedrichsthalli, motaguensis, managuensis, synspilum, bifasciata...

Van négy fiatal jelenleg kb 14 centis egyedem. Ők egy "biotópban" vannak, hét perui scalare és más szelíd fajok társaságában. És persze ott is ők a főnökök, de senkin nem hatalmaskodnak.

Helyigénye kifejlett pár esetében minimum 800 liter. Természetesen ez társas akvárium, a társhalak igényeit is figyelembe kell venni. Ettől kisebb akváriumban bizonyos méretig tartható, előnevelhető, de 5-600 liter alatt még így sem ajánlom