Stressz az amerikai sügéres akváriumban

/Bakos Péter - Tunner Zoltán-Varga Norbert/

 

  Az amerikai sügérek intelligens halak, könnyen tanulnak, és nehezen felejtenek, többrétű viselkedésük végett a stressz több okból is okozhat problémát. Ezen cikkben az okokat, és a megoldásokat próbáljuk megkeresni

 

 A stressz gyakorlatilag ingerek összessége által kiváltott viselkedés, ami a hal egészségét, akár túlélését is veszélyeztetheti. Ebben az állapotban étvágytalanok, megállhat a növekedés, a fejlődés, nem szaporodnak. Legyengült immunrendszer miatt különféle betegségekkel szemben védtelenek. A szervezet legyengülése a különböző stressz miatt termelődő hormonok következménye. Ezek a hormonok az úgynevezett harcolj, vagy ússz el viselkedést, váltják ki. A hormon termelődésének idejére megnő a teljesítmény képessége a halnak. Ez azonban nem tart ki hosszan és sok energiát koncentrál, minek következtében szervezetileg rohamosan épül le. A betegségekkel szemben kisebb az ellenállási képesség, nagyobb a membrán áteresztő képesség, a megnövekedett kopoltyú mozgás eredményeképpen több fertőzésnek van kitéve a hal.

 Hogy érthető legyen egy-két fogalom, az alábbi magyarázatra szorulnak a fenti sorok. A halaknál a bőr, nagyon fontos élettani funkciókkal bír. Az egyik az ozmotikus/membrán funkció. Bőrön keresztül képesek oxigént felvennim, illetve az elektrolit (nátrium, magnézium, kálcium, stb), és víztranszport. Amennyiben a ozmotikus funkció megnől, könnyebben kerülnek be a szervezetbe a káros elemek a bőrön keresztűl.

  Az első és leggyakoribb ok az akvárium mérete, a telepítés típusa és aránya. Teljesen egyértelmű, hogy ezeket a halakat csakis viszonylag nagy akváriumokban érdemes tartani. Telepítéskor figyelembe kell venni, hogy milyen temperamentumú halakat tartunk, és a faj/pár akvárium méretének igénye. A nagytestű halak alaphangon nagy akváriumba valóak, párban tartva ez fokozottan igaz.

  Halaink társítása, általában folyamatosan változik. Ez adódik a folyamatos növekedésből, illetve az időről-időre kivált párok helyigényéből. Egy figyelmes akvarista időben megteszi, a megfelelő lépéseket, a szükségtelen stressz helyzetek elkerülése végett.

                                                        

 

Páronként tartva

 

  Egy negyven centi körüli pár esetében, csak ha a pár van az akváriumban, normál körülmények között is minimum 6-700 literes akváriumot igényelne. Mely akvárium főleg alapterülettel kell, hogy rendelkezzen, hogy széltében-hosszában elférjenek kényelmesen. Természetesen a magasság is megfelelő kell, hogy legyen. Még mindig egy nagytestű pár esetében minimum 55-60 nettó vízoszlop szükséges.

 Ívás idején a hím viselkedése a nőstényt eléggé leterhelheti.

Űzi-hajtja, harapdálja, igyekszik rábeszélni az ívásra. Ha a nőstény nincs beikrásodva, nincs felkészülve az ivásra, akkor kitér a hím elől, de a hím természetesen kitartóan fog próbálkozni. Ez stresszes viselkedésben fog megnyilvánulni. Menekül, bújni próbál, igyekszik láthatatlanná válni.

    A kimenetel sokféle, akár a nőstény halála is lehet. A nőstény komoly sebeket szerezhet, a hímtől közvetlen, és közvetett módon, tehát a harapások miatt, és a menekülés közbeni esetleges tereptárgyakhoz ütődések miatt is. Ezek a sebek stresszes állapotban még a megfelelő vízminőségi értékek közt is lassabban gyógyulnak, illetve elfertőződhetnek.

 Továbbá fenn áll annak is a lehetősége, hogy nem esznek. Sem a hím, sem a nőstény. Emiatt legyengülhetnek. Ez általában akkor következik be, ha már egy beszokott társas akváriumból kerülnek át.

  A társas akváriumban amúgy stabil pár különhelyezése is okozhat meglepetést. Azt hinnénk, hogy szerelmesek egymásba, nem lehet baj. Ugyanakkor a végkimenetel lehet a fentebb írt. Mindig legyünk óvatosak, és ne bízzunk a halak, illetve a pár habitusában.

 

Egy tipp

 

  A ráccsal történő elválasztás.

  Rendezzünk be egy akkora akváriumot, hogy ha elfelezzük, akkor is elférjenek rendesen. Tegyünk a nőstényhez olyan tereptárgyat, ami mellett, vagy benne el tud bújni, illetve egy követ közvetlen a rács mellé, ha felkészül az ivásra az ikrákat, le tudja tenni. Némely esetben a hím így is meg tudja termékenyíteni az ikrákat. További opció lehet, ha megfelelő méretkülönbség van a két hal közt, hogy vagy olyan magasra tesszük a rácsot, hogy a nőstény még átférjen alul, de a hím ne tudjon utána menni, illetve erre a célra a rácson hagyunk egy-egy nagyobb rést. Arra figyeljünk, hogy a rács alatt csak akkor fog átúszni a hal, ha ismeri ezt a lehetőséget, ha megtanulta a ’járást’ máskülönben normális esetben a halak többnyire felfelé menekülnek.

  Alkalmanként kivéve a rácsot nézzük meg, hogy viselkednek egymással. Ha már összeszoktak, összeálltak a rácsot akár végleg elvehetjük, de mindig legyen készenlétben.

  Vannak bizonyos esetek, mikor párok nem tarthatóak külön akváriumban igénylik a társaságot.

  A ráccsal történő elválasztás leginkáb csak szaporítás idejére javasolt, vagy egy hím és egy nőstény öszeszoktatásának idejére.  A különrakott, elválasztott halak folyamatos stresszes állapotba kerülhetnek. A hím, azért mert, nincs ami, lekösse a figyelmét, a nőstény, pedig retteg a hímtől. Ezt az eljárást csak abban az esetben lehet tartósan alkalmazni, ha több medence van egymás mellett, és azonos faj van a szomszéd akváriumban is. Ilyenkor a pár a szomszéd párral van elfoglalva. Főleg nagytestű sügérek esetében. A közös ellenség közelsége, még jobban erősíti a kettejük közötti kötődést. Nigrofasciatumnál, vagy meekinél ezt gyakran tapasztalható, két oldalára fordított cserép közötti távolság nem volt több 10-15 cm-nél és tökéletes a harmónia a párok között. A hím a hímmel, a nőstény a nősténnyel áll időnként szemben és próbálták a másikat megfélemlíteni.  

Ez így működik a természetben is. Ott soha nem fordul elő, hogy nincs kit elzavarni, nincs kitől megvédeni az ikrákat, ivadékokat.

A nagy akvárium nem is azért kell, mert nagy halakról beszélünk, hanem mert egy pici akváriumban nem tud kialakulni az a kapcsolati háló, ami miatt béke van egy akváriumban

 

Társas akvárium

 

  Társas akváriumban több ok, lehetőség van. Ezek okait kell felderíteni, és megszüntetni. Ok lehet, ha a domináns habitusú halak elnyomják a félősebb fajokat. Ez nyílván egy rosszul megválasztott társítás. Ilyenkor vagy új akváriumot nyitunk, és külön helyezzük a különböző fajokat, vagy rosszabb esetben meg kell válni valamelyik típustól. Ritka esetben, ha együtt nőnek fel, és nagy, jól berendezett akváriumban vannak, együtt tudnak maradni, de ilyenkor is figyelni kell, mert különböző okok miatt egy váratlan alkalommal ez a rend felbomolhat.

  Egy 1999-es kísérlet szerint a halak megismerik a ragadozó fajokat, még akkor is, ha nem egy élőhelyről valók. (KAGAWA és MUGIYA 2000, KAGAWA  et al. 1999).

 Társításnál előfordulhat, hogy ezt a szempontot is figyelembe kell venni bizonyos fajoknál. A ragadozó jelenléte nagyban fokozza a stresszt az akváriumban. 

Vannak alkalmak, mikor úgy indulnak akváriumok, hogy nem fiatal halakat szereznek be egyszerre, hanem különböző időpontban, különböző korú halak kerülnek össze. Ilyenkor a leggyakoribb eset, hogy az új helyet nem, vagy nehezebben szokják meg. Félősen viselkednek, bújnak, minden mozgástól megriadnak, enni nem jönnek, még akkor sem, ha már nagyon éhesek.

’Spot’ halak

Target fish

 

 A megoldást az jelenti, ha ezek mellé a halak mellé olyan típusú halakat telepítünk, melyek szinte minden körülmények közt jól érzik magukat. Ilyen hal például a nigrofasciatum, a nicaraguensis, spilurum.

 Sokkal nehezebb a helyzet, mikor az amúgy normál, nyugodt halak közé félős halak kerülnek. Ilyenkor a megriadó halakat követik a többiek. Azt gondolják a halak, hogy a társaik nem véletlenül ijedtek meg. Ösztönösen követhetik a menekülőket a többiek is. A félelem „átragadhat” a többi halra. Ilyenkor is megoldás lehet a már említett spothalak telepítése. Illetve több kisebb, mondjuk elevenszülő halakat, lehet rakni az akváriumba.

 

Elevenszülők, mint társhalak

 

Sokszor előfordul, hogy halaink sikeres szaporításához a közös akváriumot fel kell cserélni egy külön csak számukra berendezett tartályra. Itt legtöbbször –néhány kivételtől eltekintve- a félénkségüket napokig vagy egyáltalán nem tudják leküzdeni. Ilyenkor sokkal bátrabbak lesznek, ha úszik valami mellettük. Természetesen egy olyan fajnak kell lennie, amitől nem kell tartaniuk, és nem jelentenek konkurenciát az ívóhelyért való küzdelemben.

 

Egy nagyobb méretű akvárium, amiben amerikai sügéreket tartunk, legyen bármennyire is ízlésesen berendezve, általában üresnek hat, mivel halaink nagyrészt az akvárium alsó kétharmad részét használják. Ilyenkor szintén jó szolgálatot tesznek elevenszülőink.

 

Illetve van, aki kvázi közép-amerikai biotópot szeretne berendezni, ami elképzelhetetlen, elevenszülők nélkül.

 

Többféle megoldást kipróbáltam már. Első próbálkozásként a Xiphophorus helleri kifejlett példányaival tettem egy kísérletet. Sajnálatos módon a hímek kardnyúlványa rövid időn belül eltűnt. Olyan hímnek is sérült a kardnyúlványa, ami eredetileg nőstény volt, szép nagyra megnőtt és a sokadik szülés után változott át hímmé. A nőstényeket soha nem bántották. Még a jaguárokkal is együtt lehetett őket tartani. Próbálok mindenben a természetességre törekedni, ezért egyértelműen a vad színű, zöld változatot ajánlom. Ha nem is tiszta törzsek, de időnként még beszerezhetők. Ha legalább nyáron kerti tóban tartjuk őket, hihetetlen nagyot nőnek és gyönyörű színeik lesznek. Kisebb halainkkal, illetve nem ragadozó sügéreinkkel, minden további nélkül együtt tarthatjuk őket. Pld Vieja argentea.

 

A Xenotoca eiseni tökéletes választás, pl. nicaraguensis méretű halakhoz. Nica párom folyamatosan szaporodik eisenik között. Amíg ketten voltak az akváriumban, nem is láttam őket. Az eisenik bekerülését követően, már háromszor ikráztak sikeresen.

Azt vettem észre az eiseniknél, ha nem érzik magukat jól, nem szaporodnak. Ez akár zsúfolt tartásnál is előfordulhat. 7-8 cm-nél nem lesznek nagyobbak. Mivel elég csipkelődősek, növendék halakhoz nem szabad őket társítani. Egy csapat eiseni is tud látványos lenni, volt, aki kalászhalaknak nézte őket.

 

A Poecilia sphenops fekete változata nem nő elég nagyra, így már a próbálkozás is eleve kudarcba fulladt. A nigrofasciatum mellett szépen megmaradtak, de más fajokkal nem volt sikeres a társítás.

 

Ugyanakkor a  Poecilia velifera példányai méretben már megfelelőek lennének, de ennek a fajnak a nem távol keleti példányinak beszerzése szinte lehetetlen próbálkozás. Sajnálatos módon senki nem tenyészti őket. Az import halak valami oknál fogva nem élnek sokáig. Ennek ellenére volt egy próbálkozásom, amikor is egyik nagykerből elhoztam kb 30 db kifejlett halat. Természetesen ezek a halak sem érték meg a két hónapos kort. A két hónap alatt szerencsére sikerült tetemes mennyiségű kishalat megmentenem. Ezek a kicsit szintén nagyon könnyen hullottak, így a felnőtt kort csak 2 db hím érte meg. Ezekhez a hímekhez beszereztem itthoni tenyésztőtől sárga mollikat. A keresztezésből kaptam egy viszonylag nagy méretű, ellenálló, sárga molli változatot. Egyelőre ez a változat nekem beválni látszik. Kifejlett példányait, legnagyobb halaim sem tekintik tápláléknak. 10-12 cm-ek.

Természetesen még mindig a velifera lenne a legjobb megoldás. Akár 18 cm-re is megnőhetnek. Abban reménykedem, hamarosan valaki hoz be az országba vadonfogott veliferákat. Ezek azért sós vízhez szokottak, de szerencsére a legtöbb közép-amerikai sügér jól tolerálja a sós vizet, némelyiknek még jót is tesz. Természetesen a vad változat mellett szól az is, hogy legalább szép színeik vannak, a kitenyésztett változatok nekem már nem tetszenek.

 

A guppikat is szeretem, persze ők szóba sem jöhetnek állandó társként. Ugyanakkor növendékeknél jó szolgálatot tesznek a stressz oldásában, illetve a szaporulat is jól hasznosul.

Egy ideig beszerezhető volt itthon is a guppi óriás méretű változata, az utóbbi pár évben –amióta keresem,- nem találkoztam vele. A guppi mellett szól hihetetlen szaporasága. Szép guppi törzset csak folyamatos szelekcióval lehet fenntartani, ezért mindig van pár db feláldozható halam növendék ragadozóim számára. 

 

Ezeken kívül természetesen még nagyon sok fajjal lehet próbálkozni

 

               

 

Életvitelből adódó stressz

 

 Ha megfelelő módon társítunk és jó körülmények között, tartjuk a halakat, akkor is adódnak stresszhelyzetek. A fiatal halak felnőnek, ivaréretté válnak, párba állnak és jó esetben nagy örömünkre szaporodnak. Egy kivált pár megpróbál egy kiválasztott területet megtartani. A társas akvárium lakóival összetűzésbe kerülnek. Ha halaink jó idegrendszerűek, többnyire ebből nem adódik probléma. De vannak kiélezettebb helyzetek.

 Hogy ezt megelőzzük, már az elején érdemes eldönteni, hogy mit várunk az akvarisztikától. 

 Több pár is lehet az akváriumban, de ez esetben mindenképpen ajánlott, hogy úgy rendezzük be akváriumunkat, hogy a tereptárgyak külön kis reviereket, területeket önállósítsanak. Méghozzá oly módon, hogy az könnyen őrizhető, a többi haltól, többi területtől legjobb mértékben takart legyen. Az ilyen helyekre költöző halakat, de a többi lakót is megóvhatjuk az elkerülhető, felesleges stressztől, és így az ívás sem követel a kellőnél több energiát. Az más kérdés, hogy a kikelt, és elúszó ivadékokat nem célszerű a társas akváriumban hagyni. Ellenben az ivadékok elvétele újabb stressz helyzetet idézhet. A hím megorrolhat a párjára az ivadékok elvesztése miatt, és agresszív lehet a nősténnyel. Előfordulhat, hogy az ivadékok elvesztése úgy hat a hímre, hogy az rögtön újra ívni akar, de erre a nőstény még nincs felkészülve. Erre oda kell figyelni az ivadékok elvétele után, és szükség esetén a hímet a nősténytől el kell különíteni egy időre. A legtöbb pár azonban viszonylag hamar túlteszi magát az ivadékok elvesztése okozta stresszhelyzeten, és hamarosan újra vissza áll a harmónia.

Az az akvárium, melyekben szaporodó párok vannak, megfelelő méretűnek kell legyen, túltelepítés nem ajánlott.

 Viszont vannak esetek mikor egy túltelepítés, megold feszült pillanatokat, de a halak habitusát, és az akvárium méretét figyelembe kell venni ekkor is, ilyenkor a szaporítás nehezebb feladat, az esetenként leívó legdominánsabb párok megnehezíthetik a társas akvárium életét.

 

 

 

Pár gondolat a szállítás okozta stresszről

 

  Ez a stressznek nem egy meglepő formája. Fiatal halak esetében gyakran nejlonba csomagolva szállítunk. A halak eleve meg vannak ijedve, a nejlonba kerülve esély nincs megnyugodni. Ez a halaknak egy nagyon nehéz szituáció. Lehetőleg a legkevesebbet legyenek kézben lóbálva, asztalon stb. Ajánlott a szállítóvízbe, megfelelő mennyiségű, ehhez ajánlott szert adni, például aquatant.

  A zacskóba csomagolt halakat sötétben szállítsuk, egy erre a célra használt hungarocell vagy bármilyen hőszigetelő dobozban, megóvva őket a lehűléstől, túlmelegedéstől, és nem kevésbé –a sötét környezet miatt- a stressztől.

  Az akváriumba helyezéskor körültekintőnek kell lennünk. A dobozt megnyitva a hirtelen fény megint megijesztheti a halakat, ezért ha adott a lehetőség fél sötétben telepítsük őket.           

  Amennyiben a fogadó akváriumban vannak már halak, azok a behelyezett zacskót csipkedhetik, ezzel újabb stressz helyzetet teremtve, ezért az akváriumot erre az időre, és az elengedés idejére sötétítsük el. Ezután egy darabig még ne kapcsoljuk fel a világítást, később is csak fokozatosan világosítsuk.

  A régebben ott élő halakat meg kell próbálnunk becsapni, hogy nincs új lakója az akváriumnak. Persze ezt nehéz megoldani.

  A nagyobb halakat lehetetlen zacskóban szállítani, a kemény hegyes úszósugarak miatt nem is érdemes kísérletezni vele. Vödröt vagy hőszigetelő ládát használjunk erre a célra. A szállítani kívánt halak méretét, létszámát vegyük figyelembe a szállító, eszköz/eszközök választásakor. Több hal és/vagy hosszabb szállítási idő esetén számolni kell a lehetőséggel, hogy a halak eközben verekedni fognak, és mivel kis helyen az agresszíven viselkedő halak elől kitérni nehéz, mire megérkeznek a halak, addigra egy-kettő el is pusztulhat. Ezt a veszélyt nem szabad kizárni még jól összeszokott, látszólag teljesen agressziómentes párok együtt szállításakor sem. Egy alkalommal tapasztaltunk problémát még régóta együtt élő és ívó, kifejlett Heros párnál is. 30 literes vödörben, elsötétítve töltöttek néhány órát együtt, és a hím nagyon elverte a nőstényét, amit például az akváriumon belül esetükben soha nem tapasztaltunk. Helyükre kerülve továbbra is békés párként viselkedtek.

Az aquatan itt is segíthet, de megelőzendő a problémát én ilyenkor műnövényeket dobálok közéjük, ezzel takarást, fedezéket nyújtva a gyengébb halaknak.

  Szállításkor annyira töltsük meg az edényt, hogy a tető és a vízfelszín között elegendő légtér lehessen, hogy innen elegendő mennyiségű oxigén be tudjon oldódni. Vödör esetében figyeljünk a lehűlésre, túlmelegedésre, lehetőség szerint ilyenkor is sötétítsünk.

Az így szállított halak esetében -az akváriumba helyezéskor- gyakran azt tapasztaljuk, hogy a hal szemének felszíne szürke amely a vödör falának történő dörzsölődéstől megsérült szaruhártyának a látható jele.. Nem kell megijedni, ez hamar elmúlik, de ez a hal látását is zavarja, ami újabb stressz formája lehet.

  Legyünk mindig figyelmesek!

 

 A szállítás okozta stressz „kategóriába” tartozik, például ha halaink ősszel bekerülnek a tóból a sokkal kisebb méretű akváriumba. A kihelyezés, -mivel nagyon nagy helyre kerülnek, nagyon tiszta vízbe, esetleg még táplálékban is bővelkedik tavunk,- csak jó hatással van rájuk. 

 Amikor viszont innen visszakerülnek sokkalta kisebb helyükre, rosszabb vízminőségbe, a napfény -ezáltal a d vitamin- is kevesebb, sőt egyes esetekben teljesen megszűnik, nagyon nagy stressz éri őket. Ez ellen a víz sózásával, vitaminozásával, az etetés pár napra történő felfüggesztésével és természetesen, nem zsúfolt tartással tudunk tenni. Ennek ellenére mindenképp előjön valamiféle betegség. Általában és szerencsére csak darakór, amit egyszeri gyógyszeres kezeléssel egy évre elfelejthetünk. Nekem eddig két nyáron voltak kint sügéreim a kerti tóban, mindkét alkalommal előjött a darakór. Előtte csak elevenszülőket tartottam kint, náluk ugyanígy történt minden ősszel.

 Dél-amerikai fajokat nem szabad kitenni a tóba, nem bírják, a hirtelen hőmérséklet, változásokat. Tavi tartás, csak közép-amerikai sügérek esetében ajánlott.

 A tóból való behalászás jelentős stresszel jár, de halaink érdeke a szabadon tartás. A behozott halak szépsége és jelentős méretbeli gyarapodása, kárpótolja minden bosszúságért az akvaristát.

 

Fizikai tényezők

 

  Az akvárium rosszul kiválasztott helye is okozhat gondot. Díszakvárium ugyan ritkán kerül lábmagasságba, így nem is igazán erre a kategóriára gondolunk ilyenkor. De rendszereknél, több akvárium esetében a lábmagasságban elhelyezett akvárium lakói gyakorta ijedősek lehetnek. A magasabban elhelyezett akváriumok –ülő és álló magasságú akváriumok- szerencsésebbek, de nagy forgalmú helyekre ne helyezzük el, a halak nehezen szokják meg.

 Nem mellékesen nem csak az lesz a baj, ha bújnak a halak, de az üvegen koppanások, a tereptárgyak, okozta sérülések lehetősége, a kiugrás jelentős eséllyel növekszik meg.

  Ugyan ezeknek adunk esélyt a nem megfelelő világítással, ha az, hirtelen kapcsolódik fel. A sötétből, hirtelen világosságba kerülő halak nagyon megijedhetnek, melynek komoly következménye lehet. Akár olyan erővel nekiúszhatnak az üvegnek, hogy elájulhat a hal. A felfelé menekülés a kiugrás veszélye mellett, az üvegtetőt is eltörhetik. Ez halálos kimenetelű lehet. Ez főleg a Vieja, Paratheraps fajokra lehet igaz esetenként.

  A világítást akkor kapcsoljuk fel, ha már a helységben világos van, vagy fokozatosan erősödő fénnyel, beiktatva hajnali fényt, nappali- és esti fényt.

 Amit még meg kell említeni mindenképpen az akvárium elhelyezésével kapcsolatban, hogy ha egy darab nagyméretű halat tartunk egy akváriumban, azt viszont mindenképpen egy mozgalmasabb helyen kell elhelyezni. A többi hal hiányában, kifelé fog kommunikálni.

 Ha egy eldugott helyen, ingerszegény környezetben sínylődik halunk, előbb-utóbb depressziós lesz, és –ez is egyfajta stressz- valamilyen másodlagos betegségben fog elpusztulni. Természetesen nem fog meg tanulni beszélni, mint egy magányos papagáj, de a nonverbális kommunikálás az amerikai sügéreknél jól működik. Ami felületes szemlélőnek csak agresszió, az a haltartónak, nagyon is árulkodó és informatív.

 

Kémiai és biológiai tényezők

 

 Az akvaristák egyik rémálma a halak betegsége. Némely betegség más halakkal kerül be az akváriumokba, más betegségek kórokozója a halak természetes faunája, de csak akkor okoz gondot, ha valamilyen hatás miatt túlszaporodik a halak szervezetében. Ezek a hatások lehetnek biológiai hatások, betegségek szövődményei, vagy a víz nem megfelelő kémiai értéke. Illetve a stressz. A rossz vízminőség szélsőséges esetben okozhat mérgezést, aminek a tünete a hal színének megváltozása mellett, ami többnyire elsötétedés, felléphet stresszes viselkedés is.   A vízben oldott oxigén hiánya is stressz-hormon termelődését váltja ki. A nitrátos vízben, a melegebb vízben az oxigén nehezen oldódik be. A megoldás nyilvánvalóan az okok felderítése. Többnyire a tünetek árulkodnak a betegség mivoltáról, ezután kell elhárítani a probléma forrását, illetve a kezelést.

   A beteg halak számára további stressz forrása lehet az is, hogy társaik gyakran kiközösítik, elverik őket. Ha ez a helyzet még nem áll fenn, akkor célszerű a beteg hallal együtt az egész akváriumot lekezelni. A beteg hal ismeretlen helyre kihelyezése gyakran újabb stressz lehet számára, ami megnehezíti a gyógyulást, és az akváriumban a fertőzés forrása is megmaradhat észrevétlenül. Ha azonban a beteg halat társai bántalmazzák, akkor azonnal külön kell őt rakni egy kezelő akváriumba, amiben jól átszűrt, átlevegőztetett vizet, megfelelő (általában célszerű magas, 29-30 °C-os), nem ingadozó hőfokot, sok búvóhelyet, félhomályt, és abszolút nyugalmat biztosítsunk számára. Az eredeti helyét is érdemes ilyenkor a beteg halnál hatásosnak bizonyuló gyógymódban részesíteni.

 Vízminőség esetében a leggyakoribb probléma a ritka vízcsere, illetve az alulszűrés miatti magas ammónia, nitrit, és nitrát szint. Ezeket technikai fejlesztéssel, és gyakoribb vízcserével lehet orvosolni. Betegség esetében a tünetekből felállított diagnózis után kezelhető a baj.

  Bár nem feltétlen a stressz témakörébe tartozik, de fontos megemlíteni a következőket is.

 Amerikai sügéreknél, a víz folyamatos sózása, szükséges és sok esetben elkerülhetetlen.

A penészgombák, a különféle csillós egysejtűek, ha még külsőleg nem is látszik halunkon semmi, de már javában gyengítheti halunkat. Mindkét kórokozó fajtánál sózással elkerülhető a túlszaporodás, ezáltal halaink életfeltételei nagyban javulnak.

A táplálékkal is terhelhetjük halaink szervezetét. A lejárt szavatosságú, dohos, rossz helyen tárolt táp, jó esetben „csak” gyomorgyulladást okoz, rosszabb esetben akár halaink halálát is eredményezheti. Fél évnél tovább ne tároljunk kész granulátumokat.

A másik nagy veszély, halaink melegvérű állatok szerveivel etetni. Gondolok itt a marhaszívre és hasonló dolgokra. Amíg marhaszíves, borsós, salátás, fagyasztott mixet ettek halaim, rendszeresen előfordult a fejlyukacsosodásnak nevezett betegség. Ami megfelelő kezelés hiányában halálos kimenetelű. Mostanra már megtaláltuk a betegség ellenszerét, de nem érdemes kockáztatni. Ehhez képest sokkal egészségesebb és biztonságosabb, pl. gilisztával történő etetés.

 

 

epilógus

 

 A fenti írás három amerikai sügér rajongó gondolatai, tapasztalatai, és olvasmányainak összefoglalója. Egyes kivételekkel, melyek tudományos munka eredményei, a fentebb olvasott cikk nem szentírás, vagy tőrvény. Egyes tapasztalatok eltérhetnek egymástól.

Mikor kipattant az ötlet a cikk témáját illetően, többször ide-oda küldtük e-mailben egymásnak a formálódó cikket. Hét és fél nyomtatható oldalnyi anyag lett, de így sem alapos. A leggyakrabban előforduló esetek körülmények olvashatóak. Szándékom, hogy ezzel az írással egy kicsit hozzájáruljunk a halak boldogabb létéhez, ezzel az akvarista boldogságához.

B.P