Sarkadi Szabolcs (Dempsey)
„Cichlasoma” salvini(Günther, 1862)
Hazája Dél-Mexikó, Belize, Guatemala és Honduras ennek a nem túl nagyméretű, színpompás közép-amerikai sügérnek. Folyókban és állóvizekben egyaránt megtalálható, ahol vízbe hulló rovarokkal és kisebb vízi élőlényekkel táplálkozik. S bár nálam nem esznek sem az óriás Vallisneria-ból, sem a Viejáknak szánt fejes salátából, az észak-guatemalai populációnál megfigyelték, hogy előszeretettel eszik a növényeket is.
Coatzacoalcos folyó
Usumacinta folyó Dél-mexiko
Besorolása nem egyszerű a szakembereknek, biológusoknak. A mai napig a rég szétesett Cichlasoma genus tagja. A közelmúltban volt ő már Nandopsis és Parachromis is, de úgy néz ki, hogy legnagyobb biztonsággal jobb, ha az exCichlasoma vagy a „Cichlasoma” nemzetségnevet használjuk. Egyes elismert kutatók legközelebbi rokonának az Amphilophus trimaculatust tartják, bár halunkat még sosem sorolták ebbe a nembe. Ő is csak hánykolódik a genusok közt, mint a C. grammodes ami szerintem eléggé hasonlít rá.
A nőstények általában jóval színesebbek és kisebbek a hímeknél. Szinte minden esetben szép, erős színűek. A hímeknél jóval nagyobb az eltérés, előfordulhat, hogy a hal szinte szürkének hat a nőstény mellett, de arra is van példa, hogy ők is szép, erős színűek. A hímek általában 17-18 cm-re nőnek, a nőstények úgy 3-4 cm-el kisebbek. Egyes populációk hímjei viszont a 22 cm-nél is nagyobbak lehetnek. A nemek közti különbséget már igen fiatal korban meg lehet állapítani: A hímek hátúszóján a „jól ismert” irizáló kék pontocskák vannak, míg a nőstényén e helyett egy egybefüggő, kékesfekete folt van. Később a megkülönböztetés egyszerűbb lesz a méret- és színdifferenciák miatt.
Ami a salvini tartását illeti, én nem találtam semmi rendhagyót, ami megkülönböztetné őt más közép-amerikai rokonától. Azt azért megjegyezném, hogy általában igen agresszív, erősen területvédő és kifejezetten bátor, ami az esetleges „ellenfélválasztást” illeti. Sokszor a jóval nagyobb sügérektől sem ijed meg. A vele azonos méretű bölcsőszájúak idővel általában engednek neki. A mostani halaim viszonylag nyugodtak, de évekkel ezelőtt nagyon agresszív hímet sikerült szereznem. Az a sokkal nagyobb halakkal is kötekedett. Természetesen ez a cichlidae is szereti, ha kövekből, fákból, cserepekből búvóhelyeket alakítunk ki a medencében.
Etetésével nincs különösebb gond. Tubifex, különböző szúnyoglárvák, krill, tengeri halhús, nyers garnéla és egyéb tengeri herkentyűk, minőségi száraztápok közül nyugodtan válogathatunk, de nyílván legjobb, ha ezeket felváltva kapják a halak. Természetesen adhatunk nekik különböző rovarokat, lisztkukacot és kisebb gilisztákat is (méhekkel, darazsakkal én nem kísérleteznék). Ha ez mellett optimális a rendszeres, részleges vízcsere, a szellőztetés és szűrés mértéke, illetve a hőfokot 25-30 Celsiuson tartjuk, akkor könnyen egymásra találnak a halak és viszonylag könnyen is ívnak. Ilyenkor nem tanácsos másik salvini hímet is tartani az akváriumban, mert ha ez a medence nem kifejezetten nagy, akkor a béta hím csúnya verést kaphat. A kemény magyar víz megfelel mind a tartásához, mind a szaporításához, mivel Közép-Amerika vizei az esetek többségében nem lágyak, mint például Amazóniában. Egy nagyobb nőstény több száz ikrát is rakhat, melyből körülbelül 3 nap alatt kelnek ki az ivadékok és további 3 nap szükséges az elúszásukhoz. Nagyon jó „indító eleség” lehet a frissen keltett sórák, amit nagyjából 2 hét múlva leválthatunk ürített belű, vágott Tubifexre és morzsolt / optimális méretű száraztápra.
Azt érdemes szem előtt tartani, amikor fő a fejünk az agresszió miatt a párszáz literes, társas medencénkben, hogy ezek a halak a természetben-főleg az ivadékok terelgetésekor- legalább 2 méter átmérőjű terület felett uralkodnak és élénk, riasztó színűkkel, habitusukkal a jóval nagyobb bölcsőszájúakat is távol tudják tartani. Ha külön akváriumot biztosítunk nekik, szerintem minimum 130 literben vagy 100cm feletti akváriumhosszban gondolkodjunk. A szaporításuk is könnyebb lehet, ha csak kettesben vannak.
Ami halunk „lakberendezési” szokásait illeti, abszolút nem nevezném vészesnek. S bár ritka az, hogy növényt is tartsak, nekem úgy tűnik, hogy nem érdeklik őt különösebben a zöldek és szerencsére ásni sem nagyon szokott (viszont sanszos, hogy ez a tulajdonságuk egyedfüggő).
Ha társas akváriumban szeretnénk tartani, érdekességként megjegyezném, hogy az összes Thorichthys fajjal, szinte minden Viejával, a jaguársügérrel és a friedrichsthaliival, a Rocio octofasciatummal, az urophthalmussal, a Petenia splendidával és a „Cichlasoma” pearseivel találkozhat halunk a természetben.
Mivel sokaknak nincs módjuk, helyük több száz literes, 2 méteres akváriumot felállítani és üzemeltetni, azoknak nagyon jó választás lehet egy ennél kisebb medencében tartani csak magát a párt. Ideális esetben ez a hal annyira mutatós lehet, hogy szinte fölösleges más halat tenni mellé. Főleg a nőstények szépsége vetekszik szinte bármelyik kelet-afrikai rokonéval! Az összes fontos alapszín megtalálható a halon. Ritka dekoratív faj.
Ez a hal nyugaton a könnyebben beszerezhető, viszonylag elterjedt amerikai sügérek közé tartozik, ennek ellenére itthon sajnos mégis sokszor kutatni kell, holott talán nem is nagyobb, mint a hazánkban évtizedek óta jól ismert és szerintem kevésbé mutatós Vöröstorkú sügér (T. meeki) vagy a dél-amerikai Kék akara (A. pulcher).
Csak ajánlani tudom ezt a halat, mert még azok az emberek is megjegyzik, hogy milyen szép akiket, egy cseppet sem érdekel az akvarisztika.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
